MSZP-Párbeszéd: álljunk ki a CEU-ért!

Az MSZP és a Párbeszéd a CEU melletti kiállásra bíztat a közösségi médiában.

Nézőpont: nagyjából hárommillióan szavaznának a kormánypártokra

A teljes felnőtt magyar népesség 38 százaléka, nagyjából 3 millió ember szavazna a kormánypártokra - olvasható a Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatásában, amelynek az eredményeit pénteken közölték az MTI-vel.

Rétvári: a kormány lebontja a gyerekvállalás előtt álló akadályokat

A kormány feladata a gyerekvállalás előtt álló akadályok lebontása, ezt célozza az életkezdési támogatás - mondta Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

Két hét alatt kétszer fogtak el egy cigarettacsempészt az M3-ason

Két hét alatt kétszer kaptak el autójában nagy mennyiségű külföldi cigarettával egy férfit az M3-as autópálya Heves megyei szakaszán - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Bűnügyi Igazgatósága pénteken az MTI-t.

Benkő: az önkéntesek kiemelt szerepet töltenek be az ország védelmében

Tart az önkéntes területi tartalékosok toborzása, az önkéntes területvédelmi tartalékosok kiemelt szerepet töltenek be az ország védelmében - mondta Benkő Tibor honvédelmi miniszter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Államigazgatási Kollégium ülésén csütörtökön.

Árva és családjukból kiemelt gyermekek táboroztatására épül központ Tas-Alsószenttamáson

Árva és családjukból kiemelt gyermekek táboroztatására épít központot az Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány Tas-Alsószenttamáson, a civilszervezet Ágota falva megvalósításához támogatásokat is gyűjt.

Nemzetbiztonsági bizottság: újabb migránshullám várható

Újabb migránshullám várható - közölte az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a testület csütörtöki, részben zárt ülése után.

Rétvári: a korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok életkezdési támogatása

A korábbi gyerekvállalást segítené a fiatalok kamatmentes életkezdési kölcsöne, amelyről a nemzeti konzultációban is kikérik az emberek véleményét - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Migrációkutató: a Görögországból elindulást segíti az ENSZ bankkártyája

A Görögországból elinduláshoz tud segítséget nyújtani a migránsoknak az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) által kiadott, nem névre szóló bankkártya, amelyre néhány száz eurós havi juttatás érkezik.

Szijjártó: az ENSZ migrációs csomagja Európa elárulása

Az ENSZ migrációs csomagja Európa elárulása, mert ellentétes az európai emberek érdekeivel - jelentette ki Szijártó Péter az M1 aktuális csatorna csütörtöki műsorában.

Hajdu: Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz

Magyarország csatlakozni kíván a terrorellenes adatbankhoz, amelyben az országok megoszthatnák egymással a terrorellenes harcban segítő információikat - jelentette ki a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója az M1 aktuális csatornának nyilatkozva szerdán.

Szili Katalin szerint a magyar baloldal válságának kezdete a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz kötődik

Szili Katalin miniszterelnöki megbízott szerint a magyar baloldal válsága nem az őszödi beszédhez, hanem a 2004-es kettős állampolgárságról szóló népszavazáshoz kötődik, és szerinte ma Magyarországon nincsen igazi baloldali politikai erő.